Better Vill Kft.

Better Vill Kft. kültéri és beltéri világítással foglalkozó Kft.

A cég tevékenysége 1992-ben kezdődött mind magánvállalkozás, 2001-ben betéti társasággá alakultunk, majd 2007-ben Better Vill. Kft. Hat állandó fővel rendelkezünk akikkel évről évre folyamatosan magas minőségű munkavégzést tudunk biztosítani. Nagyobb volumenű munkák esetén bevált alvállalkozóinkkal a kapacitásunk többszörösére nővelhető. Főbb tevékenységeinket telephelyünk és környékén kívül Budapesten végezzük, bár az ország kisebb-nagyobb településein is szép eredményeket, sikereket értünk el műemlék épületek, szobrok, sportlétesítmények, közintézmények, csarnokok kültéri-beltéri megvilágításával.

Gépparkunk kis és nagy teherautóból, minőségi szerszámokból áll, melyek karbantartására fejlesztésére nagy gondot fordítunk.

Minden területünkön büszkék vagyunk munkáinkra, ahogy ezeket a referenciáink is tükrözik. Természetesen sokkal több munkáról van szó mind amennyit itt bemutatni tudtunk.

Legfőbb célunk az elégedett vevő, ha bemutatkozónkkal, illetve referenciánk-
kal sikerült felkelteni érdeklődését – állunk szíves rendelkezésükre.

Üdvözlettel:

Dudás Árpád ügyvezető villanyszerelő mester

Tussai Ferenc ügyvezető